Egely György nyilatkozata

Tisztelt Olvasóm! Újra és újra felélednek támadások végzettségemmel kapcsolatban, ezért szükségesnek tartom leírni a következőket: Soha nem állítottam magamról, hogy fizikus lennék. Ennek ellenére a médiában többször ez jelent meg rólam. Kezdetben valószínűleg a munkahelyem neve alapján (Központi Fizikai Kutató Intézet) gondolták ezt rólam az újságírók, s megkérdezésem nélkül így tituláltak. Mivel az újságcikkeket nem kaptam meg korrekció céljából, ezért nem volt módom a javításra. (Ugyanez vonatkozik a TV szerepléseknél a feliratozásra.) Hiába pontosítottam, amikor erre lehetőségem volt, továbbra is ezt a titulust ragasztották rám, akik nem kellő körültekintéssel végzik munkájukat. (Pedig csak a Biográf kiadó Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda lexikonját (1994) kellett volna felütniük, ha már tőlem nem kérdezik meg.) Így lettem "önjelölt fizikus" a hivatalos tudomány számára. Mivel nem tudok minden fórumon újra és újra helyesbítést kérni (sokszor arról sincs tudomásom, hogy mikor mi jelenik meg rólam), ezért a tisztázás szándékával itt hozom nyilvánosságra szakmai önéletrajzomat:

1950-ben születtem, 1974-ben diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának erőgépész szakán. Itt hőátadással és általában energiaátadással foglalkoztunk, ezt folytattam első munkahelyemen is, a Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergiakutató Intézetében (1974-1990). Itt elsősorban az atomerőművek lehetséges baleseteinél lejátszódó energiaátadási folyamatokat tanulmányoztuk.

1982-ben kaptam műszaki doktori címet a Budapesti Műszaki Egyetemen műszaki hőtanból.

1980-81-ben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjával az Egyesült Államokba kerültem Másfél évig dolgoztam a Brookhaven National Laboratory-ban atomerőművek áramlástechnikájával kapcsolatos kutatásban. Ebből számos publikáció született.

Itt olvashattam szabadidőmben először olyan anomáliákról többek között, mint a kézrátételes gyógyítás. Ekkor ébredt fel bennem az érdeklődés, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel, elfogultság nélkül tanulmányozzam ezeket az ismeretlen jelenségeket. Hazatérve elhatároztam, hogy az irodalom áttanulmányozása után megpróbálok olyan mérési lehetőséget teremteni, amely alkalmas az úgynevezett életenergia vagy bioenergia létének kimutatására. (Mivel abban az időben a parajelenségek kutatása még a "tiltott" kategóriába tartozott, először a gömbvillámok kutatásával kezdtem foglalkozni, mert ez olyan természeti jelenség, mely a megfigyelések alapján hasonló anomáliákat okoz, mint a bioenergia. Megfigyelés gyűjteményemet és a gömbvillámok leírására vonatkozó elméletemet a "Gömbvillám " a kulcs a negyedik dimenzióban" című könyvemben tettem közzé.)

Eddig is lehetett tudni, hogy a bioenergia többféle hatást okoz, például testek szilárdságát megváltoztatja (fémhajlítás), az elektromos tulajdonságokat is megváltoztatja, de például az egyes növények növekedésére is hatással van. (Ilyen anomáliákról szól az először 1990-ben megjelent, majd 2004-ben átdolgozva kiadott Titokzatos erők? című könyvem.) Olyan hatást akartam kiválasztani, amely segítségével viszonylag egyszerűen, gyorsan, olcsón és azonnal kimutatható a bioenergia léte és mértéke. Ezért azt a jelenséget választottam, amiről igen kevés leírás szólt ugyan, de lehetett tudni, hogy bizonyos könnyű tárgyak forgásba jönnek ennek az energiának a hatására.

Először körülbelül ötszáz középiskoláson végeztem el a mérést úgy, hogy petricsészébe vizet tettünk és ezt kellett mozgásba hozni az alanyoknak anélkül, hogy hozzáérnének. A kísérletsorozatot filmeztük, s ennek eredményeként már durván felrajzolódott az a kép, ami a későbbi kiterjedt vizsgálatok során csak erősödött: valóban létezik ilyen energia.

A továbbiakban a vizsgálatot kiterjesztettük az elektromos vezetőképesség mérésére is. Kiderült, hogy ez is befolyásolható a bioenergia segítségével. Több mint tízéves munka után a mérési eljárás állandó javításával, finomításával sikerült egy egyszerű, hordozható, elektronikus készüléket sorozatgyártásszerűen előállítani, melynek segítségével az életenergia, vagy gyógyító energia egy része mérhető, dokumentálható.

1993-ban létrehoztuk az Egely Kutató-Fejlesztő Kft-t az Egely-kerék gyártására és forgalmazására.

Közben 1996-ban elkezdtem azt a kísérleti és elméleti energetikai kutató-fejlesztő munkát, melynek célja környezetbarát, megújuló energiaforrások feltárása. Ezzel kapcsolatban több ismeretterjesztő és műszaki szakkönyv jellegű könyvem jelent meg az Egely Kft kiadásában (Tiltott találmányok, Borotvaélen, Bevezetés a tértechnológiába sorozat 1., 2., 3. kötet).

Vissza